kalender

 

András Petőcz

Biografie

András Petőcz (1959) is een Hongaars schrijver en redacteur bij verschillende literaire tijdschriften. Hij studeerde Hongaarse literatuur en taalgeschiedenis aan de universiteit van Eötvös Lórand University of Sciences in Boedapest en was er hoofd van het kunstmagazine Jelenlét (Presence). Petőcz is regelmatig te gast op internationale literatuur- en kunstenfestivals. In 1998 nam hij deel aan het prestigieuze Iowa Writing Program.

András Petőcz debuteerde in 1984 met de dichtbundel Betupiramis. Sindsdien verschenen meer dan twintig poëziebundels van zijn hand, waaronder een bundel met poëzie voor kinderen. Daarnaast publiceerde hij drie romans, en bundel kortverhalen en een verzameling essays, onder andere over literatuurgeschiedenis. Zijn poëzie werd vertaald naar het Frans en het Engels, en werd bekroond met verschillende nationale prijzen, waaronder de Jószef Attila Prize (1996).

In zijn werk brengt András Petőcz een ode aan Europa, aan vrijheid, aan het leven. Op een vaak sarcastische wijze haalt hij hypocriete tegenstellingen onderuit, en legt hij tezelfdertijd hoop en frustratie bloot. Zijn poëzie wordt gekenmerkt door de strijd tussen conservatief en modern, tussen traditie en vernieuwing, vaak met een humoristisch-ironische insteek. Hij is een van de grondleggers van Hongaarse avant-garde en experimentele poëzie.

András Petőcz verblijft in maart 2015 een maand in residentie in het schrijversappartement aan de Hallepoort. Hij zal er werken aan het manuscript van het tweede deel van een trilogie rond oorlog en barbaarse regimes.  

Top

Auteurstekst

A brüsszeli műterem

(avagy Danaé születése)

Ma kaptam meg a festőállványomat, az ecseteimet, meg a festékeimet. A vásznakat már tegnap ellenőriztem, azok úgy nagyjából megfelelnek az elvárásaimnak.

A műterem tágas, levegős, és ami a legfontosabb, hatalmas ablakai vannak. A fénnyel tehát nem lesz gond.

A megbízatásom egy hónapra szól.

Egy hónap nekem bónusz, egy hét alatt is simán megcsinálok bármilyen portrét, a megrendelőm nyugodt lehet. Ő egy teljes hónapot javasolt, vagyis ennyi idő áll a rendelkezésemre, hogy a felesége egész alakos képét vászonra vigyem, ahogy ő szokta mondani, megörökítsem az utókornak.

Meglesz. Ebben biztos vagyok.

A megbízom, egy előkelő magyar arisztokrata, aki egyébként évek óta Dél-Franciaországban, pontosabban szólva, Nizzában él, azt közölte velem, levélben, hogy a felesége egy hónapig tartózkodik majd Brüsszelben, ahol is a feleség testvére lakik, a nővére, vagyis a megbízóm sógornője, aki éppen anyai örömök elé néz, és a közelgő nagyszerű családi esemény miatt érkezik a feleség ide, Brüsszelbe, Nizzából, hiszen, ahogy a megbízóm a levélben megfogalmazta, ilyenkor a két Ferenczy-lánynak együtt kell lennie, olyankor, ugyanis, amikor valamelyikük anyává magasztosul, ezt ők gyerekkorukban előre megbeszélték egymással, hogy majd, ha eljön a pillanat, akkor így lesz..

Szóval, a megbízóm felesége Ferenczy-lány.

Én tehát egy Ferenczy-lányról fogok egész alakos

1

portrét készíteni.

Emiatt - a számomra - kibérelt a megbízóm egy gyönyörű, tágas műtermet, ahol élek majd, és dolgozom, és persze nem ingyen, hanem szép pénzt is kapok a munkámért.

Festőnek lenni manapság, a XIX. század végén,

1897-ben, azt lehet mondani, nem rossz mulatság. Egyébként Bécsben lakom, éppen most alapítottam meg otthon az új mozgalmamat, amelyik a "Sezession" nevet kapta, de most kedvem volt eljönni ide, Brüsszelbe, egy hónapra, és festeni egy portrét. Legalább kicsit kimozdultam otthonról, Bécsből. Itt mindenem megvan. Iszom a jó belga sört, mindenféle kiadós húsokat is eszem, mert én azt szeretem, és persze sajtokat is, minden mennyiségben.

És, ha az a kívánsága az arisztokrata úrnak, hogy fessem meg a feleségét, megteszem azt is.

A műtermem egyébként a Grande Place melletti egyik szűk utcában van, a legfelső emeleten.

Legfeljebb majd gyalogol a hölgy. A lépcsőmászás jót tesz a nők bokájának és vádlijának.

Igen, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy azt kérte az arisztokrata úr, hogy aktképet készítsek a feleségéről. És, azt is előírta, hogy aprólékos gonddal fessem meg a felesége minden egyes porcikáját, mintha olyan új technikai eljárással készülne a portré, amit egyesek "dagerrotípiának" neveznek, és ami valóban élethű másolatot készít.

Én a "dagerrotípia" készítéséhez nem értek. Festő vagyok, képeket festek. És igyekszem mindig a valóságot megfesteni. Ahogyan én látom.

Most is így lesz.

*

2

Naponta jár hozzám az arisztokrata úr felesége, mindig két órát töltünk együtt.

A jelenléte nem kis kihívás.

A műteremben, ahol dolgozom, van egy fekete bőr kanapé, arra terítek le a számára egy könnyű takarót, azon nyújtózik végig, meztelenül. A férj kívánsága az volt, hogy fekvő aktot készítsek, és ennek a kérésnek szeretnék megfelelni. Az úr felesége, a neve egyébként Désirée, talán 25 éves lehet, vörös hajú, telt keblű, nagyon arányos felépítésű szépség, akinek ölében a vöröses és göndör fanszőrzet azt az érzést kelti bennem, hogy annak az érintése rendkívül puha és bársonyos lehet, nos, az úr felesége egyáltalán nem viselkedik visszafogottan, sőt, mondhatni kihívóan néz rám, ami munka közben rendkívül zavarbaeejtő.

Már az első alkalommal kínosan érzem magam. Ahogy belép a műtermembe, gyönyörű, hosszú, fekete estélyi ruha van rajta, mintha valamiféle különleges alkalomra készülne, pedig csak kora délután van, munkára ez a legjobb időpont, szóval, ahogy belép a műtermembe, és a hosszú vörös haja hanyagul a a vállára omlik, csak ennyit kérdez, a kanapéra mutatva:

- Ide feküdjek?

És az estélyi ruhájára rásimuló hermelin boáját könnyed eleganciával teríti le egy székre, majd a fekete estélyi ruha oldalsó részét megoldva azt is leveszi, és abban a pillanatban ott áll előttem anyaszült meztelenül.

Megigéz a szépsége.

- Nem zavarja a meztelenségem? - kérdezi, és a hangjában van némi kis gúny, majd úgy fekszik le a kanapéra, hogy szemben velem, ölét egy pillanatra sem eltakarva.

Az első másodpercek a legnehezebbek.

3

Mielőtt megkezdem a munkát, a téma felvázolását a vászonra, ahogy előttem fekszik egy megigéző, csodálatos meztelen női test, és nem gondolhatok másra, szexualitásra, testiségre, ez az időszak telik el, kétségtelenül, a legnehezebben.

A hosszú vörös haját úgy helyezi el, már az első napon, egyébként jó érzékkel, hogy a hajtincsek éppen eltakarják a bal mellét, vöröses mellbimbóját, a jobb melle pedig szabadon, a kanapén levő könnyű takarón pihen. Hasa lapos, bal térdét kissé felhúzza, de ezzel nem takarja ölét. Arcán, hasán, de a combján is apró, pici szeplők vannak, és az egész nő tele van kihívással, mit is mondjak?, izzik körülötte a levegő.

Fehér köpenyben dolgozom általában, a műteremben mindig jó meleg van, hiszen gondolnom kell a modelljeimre, nem tehetem őket ki annak, hogy hidegben kelljen meztelenül pózolniuk.

A fehér köpeny alatt könnyű vászonnadrágot viselek.

És igaz, ami igaz, megizzadok, mire felvázolom a témát a vászonra.

Ahogy ránézek a modellemre, a gyönyörű, vörös hajú Désirée-re, ismét erősen érezem az érintés vágyát, amit kezdő festőként olyan sokszor éreztem, amikor az első modellek feljöttek hozzám a műtermembe, de amit idővel megszoktam, és így a vágyakozást is sikerült leküzdenem.

Désirée esetében más a helyzet.

Munka közben nem tisztul ki a fejem, erős szívdobogásom csak nehezen csillapodik. Magam sem értem saját magamat, és nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy éppen ő az, aki fel akarja kelteni bennem a vágyat, és éppen ő az, aki kaján pillantással azt figyeli, meddig tudok ellenállni szépségének, mikor térdelek oda,

4

a kanapéhoz, szerelméért könyörögve.

*

Két hét telik el így, aprólékos műgonddal festem meg a magyar arisztokrata úr feleségének aktképét, nem csupán egyet, hanem rögtön hármat is, sőt jónéhány vázlatot is készítek, ceruza-, vagy éppen szénrajzot. Désirée, miközben valóban csak a munkára koncentrálok, mitologikus alakká növi ki magát a számomra, magamban Danaénak neveztem el, mert úgy érzem, ő lehet az a nő, akit még az istenek is megkívánnak.

Így születik meg az a kép, amelyen azt festem meg, ahogyan elképzelem, hogy Zeusz megtermékenyíti a mitológiai Danaét.

És mindezt, éppen ő, a modellem váltja ki belőlem. Az a felfokozott intenzitású erotikus vonzerő, ami belőle árad.

Munka közben többször is megkérdezi, hogy elkészült-e már a kép, megnézheti-e? Az a kép, aminek végül a Danaé címet adom.

És végül, amikor odalép mellém a vászonhoz, meztelenül, és a kép szemlélése közben magától értetődő módon a vállamra hajtja a fejét, akkor, abban a pillanatban megértem, hogy ő, a modellem, valóban azonos Danaéval,

és én tényleg maga Zeusz vagyok.

És mindent, amit ettől a pillanattól fogva teszünk, csupán része a mitológiának.

*

Így festettem meg tehát a magyar arisztokrata úr feleségének egész alakos képét az egy hónapra ajándékba kapott brüsszeli műteremben.

5

Top
Porte de Hal
2.03.15 > 30.03.15

Bookmark and Share Terug